Hirdetés
Hirdetés

Drágább lett a nagybevásárlás - felment egy alapélelmiszer ára

2017. november 09., 09:17

Idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor.

Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

Forrás: KSH

Hirdetés

Tavaly október óta az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrém 17,3, a sajt 8,1, a sertéshús 6,4, a kenyér 6,0, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,3, a tojás 4,6 százalékkal drágult. A baromfihús ára 12,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

A Privátbankár.hu most is elkészítette a szokásos Árkosár felmérést. Itt kiderül, hogy szerintünk mi drágult a legjobban a boltokban. >>>

A szolgáltatások ára 1,6, a háztartási energiáé 1,3, ez utóbbin belül a tűzifáé 11,6 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,3 százalékkal emelkedett. A ruházkodási cikkekért 0,3, a tartós fogyasztási cikkekért 0,1 százalékkal kellett többet fizetni.

Tojás, liszt, zöldségek

Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 4,3, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 2,5, a liszt 2,2, a vaj, vajkrém 1,8, a sajt 1,6, a tej 1,4 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal a ruházkodási cikkek ára nőtt, a szezonváltás miatt.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 1,0 százalékkal emelkedett. A háztartási energia 0,4 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa 3,8 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,1 százalékkal lett magasabb. A tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások ára egyaránt 0,1 százalékkal mérséklődött.

500 000 forint, ha átmeneti segítségre van szükség

Ne csússz el a pénzügyeiddel! Ha hirtelen kiadások merültek fel és nem tudsz hova fordulni, megoldást jelenthet egy villámgyorsan felvehető kölcsön. A legjobbat gyorskölcsön kalkulátorunk segítségével találhatod meg! Ezek a legkedvezőbb ajánlatok a törlesztőrészlet nagysága alapján, ha 500 000 forintra van szükséged 36 hónapos futamidővel: a Raiffeisen Bank személyi kölcsönének 16 595 Ft a törlesztőrészlete, a THM 13,86 százalék. a Cetelem Saját Ritmus személyi kölcsönénél 16 763 forint a havi törlesztőrészlet, a THM pedig 14,20 százalék. Pár forinttal tér el a K&H Bank személyi kölcsöne: 16 845 forintos törlesztőrészlettel és 13,79 százalékos THM-mel igényelhetjük, de kedvező ajánlat még az Erste Bank Most személyi kölcsöne is, a törlesztőrészlet 17 330 forint, a THM pedig 16,88 százalék. További ajánlatok érdekelnek, esetleg nagyobb hitelösszeg? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nincs hova tovább? Kifulladt a béremelési hullám az állami cégeknél

Nincs hova tovább? Kifulladt a béremelési hullám az állami cégeknél

Egy friss elemzés az állami vállalatok éves beszámolói alapján vizsgálta a bérek emelkedését. Közben a MÁV-nál és a Volánnál működő szakszervezetek épp a minap jelentették be: a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánynál. A munkaerőhiány miatti működési problémák sok esetben már nem csak a szolgáltatást igénybevevőknél érződik, ennek kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?