Hirdetés

Hidegre tették az Otthon Melege Programot

Valkai Nikoletta, 2020. február 20., 16:03

Az évekig sikerrel futó pályázatokkal kiosztottak 34 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, idén mintha megbicsaklott volna a program. Nincs hír új kiírásról, ami persze nem zárja ki, hogy az év folyamán megjelenjen egy új.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Január végén egy álhír kezdett el terjedni az Otthon Melege Programról (OMP). Több portálon és a közösségi médiában is megjelent, hogy a program keretében pénzt adnak utólagos hőszigetelésre, tető-, konvektor-, háztartási nagygép, valamint tv cserére. A hír azonban valótlan volt.

A programban jelenleg csak egy pályázat fut: távfűtéses lakóépületek radiátorainak cseréjére lehet támogatást kérni, amelyet még tavaly ősszel hirdettek meg, és amelyre még március 31-ig lehet jelentkezni. Mindezt a programot lebonyolító NFSI Nonprofit Kft. is megerősítette honlapján, miszerint kizárólag az Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram keretében lehetséges pályázatot benyújtani.

Hirdetés

A felhívás kitér arra is, hogy az NFSI nem rendelkezik információval ebben az évben megjelenő OMP pályázati konstrukciókról.

Mindez a gyakorlatban azt jelentheti, míg a korábbi években sorra jelentek meg ilyen pályázatok, idén még egy sem indult el, de nem is látszik annak a jele, hogy lesznek ilyen pályázati lehetőségek. (Még a program nem hivatalos Facebook-csoportjaiban is többen afelől érdeklődnek, milyen pályázatok várhatók 2020-ban.)

Hamar elkapkodták az ingyenpénzt

A magyar háztartások, lakóépületek energiahatékonyságát segítő program 2014 szeptembere óta futott sikeresen. Alprogramjaiban háztartási nagygépekre, fűtési rendszerek korszerűsítésére, gázkonvektor cseréjére lehetett vissza nem térítendő támogatást szerezni.

A lehetőséget a kezdetektől fogva komoly érdeklődés övezte. Nem egyszer fordult elő, hogy a régiónként külön-külön meghirdetett keretösszeg többszörösére érkezett be pályázat, ami miatt számtalanszor, néhány óra után fel kellett függeszteni a pályázatok benyújtását. Mindenki támogatásban részesülhet, aki érvényes, formailag megfelelő pályázatot nyújtott be.

310 ezeren pályáztak

Megkerestük a programért felelős Innovációs- és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy árulják el, terveznek-e kiírni erre az évre is pályázatokat, ezek várhatóan mekkora keretösszeggel jelennek meg. Szerettük volna azt is megtudni, az elmúlt évek alatt összesen hány pályázat volt, hányan nyertek, mekkora összeggel támogatta a nyerteseket az állam.

Az ITM mindössze annyit közölt: a programban 2014 óta összesen 310 ezer háztartásban ment végbe energetikai korszerűsítés. A 36 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás mintegy 70 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását tette lehetővé.

Megerősítették, hogy a jelenleg is nyitott konstrukcióban március végéig nyújthatnak be támogatási kérelmeket a távhővel ellátott társasházak a fűtési rendszerek szabályozhatóvá tételére, az okos költségosztásra és kiegészítő tevékenységként radiátorcserére. A felhívás keretösszege 2 milliárd forint. Ezen túlmenően viszont nem árulták el, tervezik-e további pályázatok kiírását még ebben az évben.

A friss kiírásokról a minisztérium szerint a kormányzati holnapon és a pályázatkezelő online felületén található naprakész tájékoztatás. Ennek viszont egyelőre semmi nyoma. Utolsó bejegyzés a honlapon tavaly decemberi, a fogyasztóvédelmi szervezeteket érintő pályázati kiírás elbírálásáról szól.

Még bármi lehet

Annak ellenére, hogy február végét írunk, és még nem történt egyetlen kiírás sem, ez nem zárja ki, hogy az év folyamán ne jelenjenek meg pályázatok. 2019-ben például május végén kezdődött a pályázatok benyújtása földgázüzemű konvektorok cseréjére.

A program megszűnése ugyanakkor különösen fájdalmas lenne most, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén jelentette be a kormány klímavédelmi akciótervét, és amelyről kedden árult el részleteket Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?