Hirdetés

Recesszió jön, vagy fellendülés? 335,20 is volt az euró

Eidenpenz József, 2020. január 13., 19:36

Amerikában megállíthatatlanok a részvényárak, a BUX is emelkedett, de több európai index esett. A szokásos magyarázatok mellett, mint a kereskedelmi megállapodás vagy a laza jegybankok, most a gyorsjelentési szezon is divatba jött, sokat várnak ettől. A forint viszont megint gyengült.

A bika a kitartó tőzsdei áremelkedések jelképe.
A bika a kitartó tőzsdei áremelkedések jelképe.

A nemzetközi tőzsdék ma vegyesen teljesítenek. Reggel Ázsiában szép elemelkedés tanúi lehettek a befektetők, Európa azonban átlagosan kisebb süllyedést produkált. Az amerikai részvényindexek viszont megint kirobbanó formában vannak a héten aláírandó kereskedelmi megállapodással, az induló vállalati jelentésszezonnal kapcsolatos optimizmus miatt. Az iráni konfliktus hatása mára teljesen elhalványulni látszik.

Holnap indul be igazán a gyorsjelentési szezon a JPMorgan Chase, a Citigroup és a Wells Fargo jelentéseivel. Itthon a  BUX index 0,2 százalékkal emelkedett, ebben főleg a Richter 2,5 százalékos szárnyalása segítette. Az OTP 0,7 százalékkal esett, a Mol stagnált.

Hirdetés

A forint lassan tovább gyengül, 335,20-ig ment ma az euró ára, most este pedig 334 körül van az árfolyam. Újév körül ugyan 330 alá süllyedt, de ez nem bizonyult tartósnak. Továbbra is gyakoriak a vélemények, mely szerint a forint lassú, fokozatos, de biztos gyengülésre van ítélve – ami akár önbeteljesítő jóslatként is működhet.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Rózsaszín a szemüvegük

Nemrég két nagyobb magyar brókercég is úgy vélte, a mostani gyorsjelentési szezon jól sikerülhet. De külföldön is vannak ilyen vélemények bőven. A The Wall Street Journal szerint a rózsaszín gazdasági kilátások, a kereskedelmi megállapodás és a laza jegybankok hármasa fűti a részvénypiaci optimizmust.

A befektetők úgy gondolják, hogy a negyedik negyedévben a vállalatok nyeresége jól alakult, és a világgazdaság 2020-ban ismét erőre kap. Ez fordulat a tavalyi évhez képest, 2019 elején ugyanis több sztárcég, köztük az Apple és a Delta Air Lines bevétel-figyelmeztetései súlyosbították a magasabb kamatlábak és az emelkedő vámtarifák által kiváltott recessziós félelmeket. Ám a Fed három tavalyi kamatcsökkentése és az USA és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások erőteljes ralit okoztak.

Nincsen veszélyes eufória

A befektetők optimisták a globális növekedéssel kapcsolatban a lap szerint. Az S&P 500 indexnél nem regisztráltak napi egy százaléknál nagyobb visszaesést már több mint három hónapja. Ez a leghosszabb ilyen sorozat 2018 októbere óta.

Az S&P 500 amerikai részvényindex (Tradingview.com)
Az S&P 500 amerikai részvényindex (Tradingview.com)

Az alapkezelők és a magánbefektetők körében végzett decemberi felmérések (Bank of America és AAII) szerint mindkét csoport az átlagosnál nagyobb részvénypozíciókkal rendelkezik. Az az aggodalom, hogy az amerikai részvények túl drágák, valószínűleg továbbra is fennáll, de nem olyan erős, mint 2018. augusztusában. Összességében kevés jele van eufóriának a részvénypiacon, ami a múltban veszélyes volt, a baj első jelére gyakran okozott gyors összeomlásokat.

50 éves mélyponton a munkanélküliség

Az S&P 500 index cégeinek negyedik negyedéves nyeresége várhatóan enyhén csökken az egy évvel korábbihoz képest – írja a The Wall Street Journal a FactSet-re hivatkozva. Ezzel 2019 előző negyedéveinek tendenciáját folytatnák. Az idei első negyedévben pedig várhatóan 4,6 százalékkal, a második negyedévben pedig 6,4 százalékkal emelkedik majd a cégek nyeresége.

A decemberi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok fokozták a bizalmat, hogy a gazdaság el fogja kerülni azt a hirtelen lassulást, amelyre néhány hónappal ezelőtt számítottak. A pénteki adatok azt mutatták, hogy a munkáltatók a múlt hónapban 145 000 munkahelyet hoztak létre. Kevesebbet, mint a közgazdászok vártak, de a munkanélküliségi ráta így is 50 éves mélypontnál maradt.

Ezermilliárdosok klubja

Az Alphabet (Google) tőzsdei összértéke (kapitalizációja) pár millió dollárral marad csak el az ezer milliárd dollártól. A Facebook részvénye elérte a 2018-as, a Cambridge Analytica-botrány előtti magas szintet. Az Apple részvényének értéke megduplázódott az utóbbi egy évben.

Hatalmasat ugrott ma a Tesla, a részvény már 517 dollár. Ennek alapján többet ér, mint a két legnagyobb hagyományos amerikai autógyár együttvéve (a General Motors és a Ford). Egyes befektetők azt várják, hogy az Apple és más cégek, amelyek bevételeik nagy részét külföldön keresik, a nemzetközi növekedés élénküléséből húzhatnak hasznot.

Nyersanyagok árrobbanása?

A világgazdasághoz jobban kötődő, de kockázatos befektetések, például a nyersanyagok és a globális részvények is emelkedhetnek. Főleg, miután a befektetők 2019-ben a stabilabb amerikai eszközöket részesítették előnyben. Ha ez megfordul, az hatalmas árbefolyásoló tényező lesz – idézik a BNY Mellon Investment Management piaci stratégiai igazgatóját.

Ez a cég optimista az európai részvényekkel kapcsolatban, és úgy gondolja, hogy azok alulértékeltek. Legalábbis mindaddig, amíg Németország elkerüli a recessziót.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Kínai pénzen folynak Angliában technológiai kutatások – az eredményeket az ujgurok bánhatják

Kínai pénzen folynak Angliában technológiai kutatások – az eredményeket az ujgurok bánhatják

Angliai kutatóhely is részesül olyan pénzekből, melyet egy katonai és védelmi fejlesztésekkel foglalkozó kínai állami cég ítél oda intelligens technológiai kutatásokban való részvételért. Félő viszont, hogy az eredményeket a kínai hatóságok az ujgurok megfegyelmezésére használják majd fel.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ha holnap elkészülne, beadatná magának a koronavírus elleni oltást?