Hirdetés

Kilőttek az amerikai indexek

2020. március 24., 15:35

A gyenge hétkezdet után kedden kilőttek az amerikai tőzsdeindexek és nagyon komoly emelkedéssel kezdték a napot. A befektetők azért lettek ismét optimisták, mert úgy tűnik, hogy a kétszer elutasított gazdasági mentőcsomagot mégis el fogják fogadni.

Fotó: Simon Bouchard
Fotó: Simon Bouchard

Látványos emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsdék irányadó indexei, a Dow Jones közel 8 százalékos ugrással indítottak, az S&P 500 és a Nasdaq mutatója pedig a plusz 7 százalékot közelítette az első kereskedési óra végén. A piaci szereplők optimizmusa annak köszönhetően tért vissza, hogy egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az amerikai kormányzat kétezer milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagját mégis elfogadják. Mint ismert, a demokraták eddig kétszer is ellene szavaztak, emiatt nem sikerült életbe léptetni a gazdasági programot.

A szakértők úgy látják, hogy ez a gazdasági csomag, illetve a Fed hétfőn bejelentett korlátlan eszközvásárlási programja már kellő muníciót ad ahhoz, hogy az amerikai gazdaság viszonylag kisebb károkkal megússza a koronavírus járványt, illetve annak lecsengését követően a gazdasági visszarendeződés gyors legyen.

Más kérdés, hogy hétfőn a Fed történelmi lépése sem tudta megnyugtatni a befektetőket, és a Dow Jones ipari átlag 3,04 százalékkal, 18 591,93 pontra, az S&P 500-as index 2,93 százalékkal, 2237,40 pontra, a Nasdaq összetett mutatója pedig 0,27 százalékkal, 6860,67 pontra esett.

Hirdetés

További árfolyamokat itt talál

A következő napokban persze korántsem biztos, hogy a keddihez hasonló meredek emelkedés jellemzi majd a tőzsdéket, könnyen lehet ugyanis, hogy a járvány terjedéséről szóló információk tovább erősítik rövidtávon a bizonytalanságot, újabb esést generálva.

Kedden egyébként az elmúlt hetekben "szétvert" légitársaságok részvényei is némileg erőre kaptak, azt követően, hogy az amerikai képviselőházban a demokraták 40 milliárd dolláros mentőövet dobnának a bajba jutott vállalatoknak. Az American Airlines, a Delta Airlines és a United Airlines nagyjából 10 százalékkal drágult, míg a Boeing árfolyama, amely éppen hétfőn állította le amerikai üzemeit közel 9 százalékkal nőtt.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?