Hirdetés
Hirdetés

Döntésre készül a jegybankok jegybankja: öt lehetséges kimenetel

Fellegi Tamás, 2019. április 30., 11:03

Sosem volt még olyan, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntése szinte bármi lehet, mivel nem tudni, mennyi a saját megfontolás, és mennyi az elnöki elvárás szerepe a döntésben. A tőzsdék mindenesetre történelmi csúcson várják a kétnapos ülést.

Ma megkezdi ülését a Fed, melynek érdekessége, hogy soha ennyire nem volt még bizonytalan a várható monetáris politikai döntés. Tavaly masszív kamatemelési ciklus zajlott Amerikában, az alapkamat elérte ennek során a 2,4 százalékos szintet. A tervek szerint két újabb emelés következett volna idén és esetleg még egy vagy kettő jövőre, de aztán decemberben hirtelen fordulat történt.

Irányváltás

Egyrészt Donald Trump elnök fokozta a jegybankra nehezedő nyomást a monetáris szigorítás beszüntetése érdekében, másrészt a tavaly október csúcsok után valósággal összeomlottak az amerikai tőzsdék, épp karácsonykor érve el mélypontjukat. A döntéshozók megijedtek, lelki szemeik előtt a 10 évvel korábbi válság lebegett, noha most semmilyen komolyabb probléma nem mutatkozott, egyszerűen csak megérett egy kiadós korrekció a piacokon.

Hirdetés

Mindenesetre heves változás következett a Fed-közlemények hangnemében: nem lesz kamatemelés, abbahagyják az eszközvásárlási program során kibocsátott fedezetlen pénz fokozatos bevonását, sőt, az utóbbi időben már kamatcsökkentésről is lehetett hallani, miközben az utolsó amerikai adat 3,2 százalékos növekedésről számol be az első negyedévre vonatkozóan, aminél jobbról álmodni sem lehetett.

Forgatókönyvek

Ellentmondásos tehát a helyzet: félelemre semmi ok, minden a legnagyobb rendben, de a jegybanki döntés teljesen kiszámíthatatlan. Lássuk, mit léphetnek:

1. Kamatot emelnek. Erre nagyon kevés az esély, noha a magas növekedési adat akár még indokolhatná is a lépést.

2. Változatlanul hagyják a kamatot, de utalást tesznek arra, hogy ha tovább dübörög a gazdaság és feszes marad a munkaerőpiac, mégiscsak emelni fognak az év folyamán.

3. Változatlan marad a kamat, és jelzik, hogy nem is akarnak már idén hozzányúlni, pörögjön csak a gazdaság, nem látnak túlzott inflációs veszélyt.

4. Változatlan marad a kamat, de felvetik, hogy akár csökkenthetnek is az év folyamán, hisz ezt óhajtja az elnök.

5. Kamatot csökkentenek most azonnal, elnöki ukázra. Ennek a legkisebb a valószínűsége, de teljesen nem zárható ki.

Piaci reakciók

A piac mindenesetre inkább arra számít, hogy alapvetően lazák maradnak a monetáris kondíciók, erre utal az, hogy a főbb indexek örökös csúcsukra értek, ami decemberben, az összeomlás idején nagyon valószínűtlen volt. Mind az S&P 500, mind a Nasdaq Composite meghaladta tavaly őszi előző csúcsát, ennél többről maga Trump sem álmodhat.

S&P 500. Összeomlás után új csúcs
S&P 500. Összeomlás után új csúcs

Az amerikai tőzsdei árfolyamok feltehetően csak az első két esetben bicsaklanának meg érdemben, túl nagy esélyt azonban egyikre sem látunk, a legvalószínűbb a harmadik pont lehet. Nem nyúlnak a kamatokhoz, abból baj nem lehet. Csökkentés, vagy ennek kilátásba helyezése esetén viszont átmeneti eufória következhet.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Lezajlott a találkozó: Orbán Merkelt, Merkel a magyarokat méltatta

Lezajlott a találkozó: Orbán Merkelt, Merkel a magyarokat méltatta

A Páneurópai Piknik 30. évfordulójának alkalmából nagy felhajtást csaptak Sopron környékén, a megemlékezésre még Angela Merkel is Magyarországra érkezett. Orbán az egységes Európáról és a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről beszélt, míg Merkel köszönetet mondott a magyaroknak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?