Hirdetés

Andy Vajna utódja csökkentette a részesedését az Est Media-ban

2019. április 14., 18:39

Tremmel Zoltán befolyása öt százalék alá csökkent a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban.

A több Vajnához közeli, a TV2-höz köthető cégben kulcspozíciókat betöltő médiaszakember április 9-én jelentette be, hogy megvásárolta az "AV Investments "Befektetési Kft. 100 százalékos leányvállalatát, a Dynamopest Kft.-t, így hozzá került utóbbinak az Est Mediában meglévő 5,21 százalékos részesedése. Alig három nappal később azonban máris eladott a részvényeiből, ezzel befolyása 5 százalék alá csökkent – tájékoztatta Tremmel Zoltán  a befektetőket a tőzsde honlapján. Azt már nem közölte, hogy ki a vevő és mennyi volt a vételár.

Az Mfor.hu cikke szerint az éves rendes közgyűlését április 30-án tartó Est Media a 2018-as évét 4,76 milliárd forintos árbevétellel zárta, miközben a 2017-es év veszteségét sikerült nyereségbe fordítania, nettó eredménye 4,24 milliárd lett. Osztalékot azonban nem fizet, azt teljes egészében az eredménytartalékába helyezi.

Hirdetés

A közgyűlési napirendi pontokból az is kiderül, hogy az Est Media nevet vált, de hogy mire keresztelik át, az nem derült ki. Mint ahogy az sem, hogy az igazgatóság három visszahívandó tagja – Kovács Péter, Faragó Jana és Bencze György – helyére kiket jelölnek, s egyelőre szintén csak annyi bizonyos, hogy a felügyelőbizottság és az audit bizottság jelenlegi tagjai is leköszönnek.

(Mfor.hu)

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?