Hirdetés

A Lehman-analógia - miért zuhan a válságban a családi ezüst ára?

Eidenpenz József, 2020. március 18., 20:20

Az aranyat és az ezüstöt több ezer éve használják vésztartalékok, válságálló megtakarítások képzésére. Hogyan lehetséges, hogy a mostani koronavírus-krachban mégis esett vagy stagnált, néha egyenesen zuhant az árfolyamuk? Hogy volt ez a múltban, például a 2008 őszi Lehman-összeomlásban? Mi jöhet a következő hónapokban?

Az arany és az ezüst menedékeszköznek számít. Különböző válságok, gazdasági, politikai problémák, hiperinfláció, háború, diktatúra (vagy ezek kombinációja) esetén is olyan befektetésnek, amely megőrzi értékét. Vagy legalábbis annak nagy részét, mert ugyanakkor árfolyamuk nagy mértékben ingadozik is, hasonlóan a többi árupiaci termékhez és a részvényekhez. De legalább nem értéktelenedik el teljesen, mint időnként egyes papírpénzek, értékpapírok.

A piac jelenleg mégsem értékeli nagyra ezeket. Az ezüst nagyjából a részvénypiacoknak megfelelően, húsz százalékkal esett egy éves visszatekintésben. (Az első ábrán ez látható, az S&P 500 amerikai és a DAX német index-szel.) Hétfőn különösen nagy, 12,8 százalékos zuhanást produkált, ami nagyon ritka, sok évente fordul csak elő.

Hirdetés

Vannak technikai elemzők, akik már 9, rosszabb esetben 4-5 dolláros ezüstárfolyamot prognosztizálnak a következő hónapokra, részben a 2008-2009-es válság analógiájára. Az arany pedig, ha nem is zuhant, de 1600 dollár környékéről 1500 dollár környékére süllyedt az utóbbi egy hónapban. Hogy lehet, hogy pont most esik egy menedékeszköznek számító termék ára?

Likviditási válság van

Az egyik magyarázat az arany és az ezüst rossz szereplésére, hogy a részvények általános mélyrepülése tőkét vont ki erről a piacról is. A határidős vételi pozíciókban, CFD-kben ülő, tőkeáttételt használó, nagy kockázatot vállaló befektetők pozíciói negatívba fordultak. Ilyenkor általában pótbefizetésre kötelezik őket (“margin call”), plusz tőkére van szükségük a veszteségek fedezésére. A fekete hétfőn, illetve az utóbbi mintegy másfél hétben lényegében mindent eladtak, hogy készpénzhez jussanak. Likviditási válság alakult ki – írta több szakportál is. (Például itt.)

Az ezüst (kékkel), az S&P 500 amerikai és a DAX német index (narancs és zöld) egy éve. (Tradingview.com)
Az ezüst (kékkel), az S&P 500 amerikai és a DAX német index (narancs és zöld) egy éve. (Tradingview.com)

Ezt pedig ilyenkor gyakran az egyéb, nyereséget mutató, vagy esetleg csak szerényebb mínuszban levő pozíciók likvidálásával – például nemesfémek eladásával – teremtik elő. A nemesfémek tavaly amúgy is szépen teljesítettek, az arany még most is 15 százalékos hozamot mutat év/év alapon. Ráadásul nagyon likvid, nagy forgalma van. Az ezüst viszont a nagy zuhanás után már 18 százalékos egy éves mínuszban áll.

A legnagyobb felhasználó az ipar

A másik magyarázat főleg az ezüstre, valamint a szintén zuhanó platinára és palládiumra vonatkozik. A nemesfémek ugyanis különböző mértékben használatosak az iparban. Az aranynál csak 15-20, az ezüstnél 55-60, a platinánál 65-70, a palládiumnál mintegy 85-90 százalékra tehetjük az ipari célú felhasználás arányát az utóbbi pár évben. (Angol nyelvű források: Arany, ezüst, platina, palládium.)

Az új koronavírus megjelenése előtt is lassult a világgazdaság, most pedig évtizedek óta nem látott recesszió kialakulására is van esély. Az ipar zsugorodásával nyilván az ipari nemesfémek iránti kereslet is zuhanni fog, illetve már zuhan is.

Kevesebb ékszert vesznek?

Ehhez jön még, hogy gazdasági válság esetén az emberek egy része ugyan bevásárolhat nemesfémekből tartalékolási céllal. Más részük ugyanakkor csökkenő jövedelemmel szembesül, így elhalaszthatja ékszervásárlásait és nem keletkezik megtakarítása.

Ha pedig kirívóan alacsony részvényárakkal és más kedvező befektetésekkel találkozunk a közeljövőben, az is csábító lehet, elszívhat tőkét. Lehet, hogy egy tíz százalékos osztalékhozamot ígérő, minőségi részvényt sokan szívesebben vesznek meg, mint egy kamatot nem fizető, nehezen tárolható fémet.

Bitcoin kontra arany

De a megtakarítási szokások is változnak. Egyes felmérések szerint a fiatalok, az új generációk sokkal kevésbé tartják értékálló eszköznek a nemesfémeket, mint az idősebbek. Az ingatlan még tartja magát náluk.  De sokan még a “digitális aranynak” szánt bitcoint is biztonságosabbnak érzik, mint a nemesfémet. (Ami abszurdan hangzik a bitcoin óriási volatilitása – áringadozása – miatt.)

Ömlik a dollár a pénznyomdából

Infláció, a gazdasági növekedés és az alacsony kamatszint, nagyjából ezek, még inkább ezek kombinációja növelhetné meg igazán az ezüst árát. Ebből az alacsony kamatszint még alighanem hosszú ideig adott lesz. A központi bankok most megint őrült tempóban öntik a piacra a likviditást (a kritikusok szerint a fedezetlen pénzt).

Az USA vasárnap meglepetésszerűen lényegében nullára vágta a kamatot, új kötvényprogramot hirdetett és egyéb lépéseket is kilátásba helyezett. Ez magasba repíthetné az arany árát. Sokan egyértelmű összefüggést vélnek felfedezni a forgalomban levő amerikai dollár mennyisége és az arany ára között.

Infláció, vagy defláció?

Eközben a termelés, a szolgáltatások sok országban drasztikusan visszaesnek. Ha van pénz, de kevés az áru, akkor az infláció elvileg könnyen megugorhatna. Ám ha a kereslet is minimális marad, akkor a megmaradó készleteket erősen csökkentett áron próbálhatják majd piacra dobni. Ez rövidebb távon akár komoly deflációt is okozhat. Márpedig ez a gazdaságpolitikusok egyik rémálma.

Kérdés, lesz-e elegendő erejük ennek megakadályozására, mivel a jegybanki politikában már kevés a mozgástér. Most jöhet a költségvetési politika. Nagy kérdés, hogy lesz-e gazdasági növekedés, és így mennyire termel majd az ipar, amely az ezüst (valamint a platina, palládium) egy jelentős részét felszívja.

Rossz ómen, hogy a napokban a túlnyomórészt autók katalizátoraiban használatos palládium és a régóta stagnáló platina is szabályosan összeomlott. Elveszítette értékének 30-40 százalékát pár nap alatt.

Lehman-analógia az ezüstnél

Emelkedés, magasan történő ingadozás után hatalmas nagy piros gyertya (zuhanás). Ez történt 2008 augusztusban, a Lehman-krach előestéjén, és most, február-márciusban is ez látszik az ezüst grafikonján. Az előző nagy válság során a szürke fém először hatalmasat esett, majdnem pontosan ugyanonnét ugyanoda, mint ahogy most. A 18 dollár környéki szintről 12 dollárra. (Kék nyilakkal jelölve az ábrán.)

Az ezüst hosszú távú grafikonja. Kék nyilakkal a 2008-as és a mostani zuhanás eleje és vége. (Tradingview.com)
Az ezüst hosszú távú grafikonja. Kék nyilakkal a 2008-as és a mostani zuhanás eleje és vége. (Tradingview.com)

Majd tovább süllyedt és csak hónapokkal később indult meg felfelé. Akkor viszont nagyon. A 2018 októberi, 8,3 dolláros mélypontról 2011-ben mintegy 49,8 dollárig jutott, azaz meghatszorozta árfolyamát.

15 éves mélypontokon

Most megint olyan szinten van az ezüst, mint 2009 májusában, vagyis majdnem 11 éves mélypontra süllyedt. Ráadásul a dollár inflációja az USInflationcalculator.com oldal adatai szerint 19,4 százalék volt 2008 október és 2020 február között. Emiatt úgy becsülhetjük, hogy az ezüst reálárfolyama valójában inkább 2005-ben és az előtt volt utoljára huzamosabb ideig a jelenlegi szint alatt. Ez még a hosszú ciklusú árupiaci termékek életében is nagy idő.

Az ezüstre, amit láttuk, különböző irányú erők hatnak. Ha a kincsképző, megtakarítási, tartalékképzési funkciója kerülne előtérbe, akkor alaposan felmehet az ára. Ha viszont az ipari felhasználás, akkor még lehet, hogy sokáig nyomott marad az árfolyam, az elkerülhetetlennek látszó recesszió mélységétől és hosszától függően. Az aranybánya– és ezüstbánya-részvények (GDX, illetve SIL ETF-ek) egyébként ma 35, illetve 50 százalékkal lejjebb vannak, mint 2010-ben.

Csődöt mondott az arany/ezüst hányados

Az arany/ezüst hányados egy ősrégi indikátor, amely megmutatja, hány uncia ezüstöt lehet venni egy uncia aranyért. Most viszont mintha csődöt mondott volna. Már 80-90 körül azt jelezte, hogy ezüstöt kéne venni, nem pedig aranyat. (Nemrég, 98 körüli hányadosnál külön írtunk erről.) Ma azonban már 120 felett jár az értéke, amire a Macrotrends 1915-től rajzolt ábrája szerint még soha nem volt példa.

Az arany-ezüst hányados 1915-től (Macrotrends.net)
Az arany-ezüst hányados 1915-től (Macrotrends.net)

Az arany ábrája annyiban hasonlít az ezüstéhez, hogy a 2008-as válságban a sárga fém is először zuhant. Augusztusban kisebb, októberben nagyobb esést mutatott be (az utolsó ábrán kék nyíllal jelölve), majd az is felfelé indult. A Lehman-krach ezer dollár közeléből levitte 700 dollár környékére, majd innét a 2011 őszi, 1920 dollár körüli történelmi csúcsra kapaszkodott fel.

Szegények aranya, gazdagok aranya

A mozgások azonban kisebbek, és ma az arany sokkal magasabban van, mint 11-12 éve (1500 dollár körül). Az utóbbi hetekben ez a nemesfém is szenvedett, de a többihez hasonlóan durva esésre nem került nála sor.

Az arany hosszú távú grafikonja. Kék nyilakkal a 2008-as zuhanás és a mostani helyzet. (Tradingview.com)
Az arany hosszú távú grafikonja. Kék nyilakkal a 2008-as zuhanás és a mostani helyzet. (Tradingview.com)

Persze sok más különbség is van a két fém között. Az aranyat jegybankok is vásárolják nagy tételben, az ezüstöt nem vagy alig. Ha nemesfém, mindenkinek az arany jut előbb eszébe, sokak számára már szinte elérhetetlen. Az ezüst sokszor a “szegények aranya” megnevezést érdemli ki, mert sok kispénzű magánbefektető is vásárolja. Lehet, hogy legjobban akkor fog majd felmenni, ha majd ők tömegesen pánikolnak?

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?