Hirdetés
Hirdetés

A bankok csodás napján robbant az OTP ára is

Eidenpenz József, 2019. március 18., 19:02

A pénteki nagy csapkodás után, amit a határidős kontraktusok márciusi nagy lejárata okozott, ma jóval csendesebbek voltak a részvénypiacok. Az OTP és vele a BUX viszont szárnyalt.

Az EuroStoxx 50 index alig változott ma, a német DAX tőzsdeindex negyed százalékkal esett, a francia, brit, belga, holland mutatók viszont emelkedni tudtak. Az amerikai indexek a kezdeti bizonytalankodás után 0,1-0,3 százalékos emelkedést mutatnak.

Hosszú-hosszú hónapokig suttogtak, pletykáltak, ötleteltek a befektetők a német Deutsche Bank és a Commerzbank lehetséges fúziójával kapcsolatban, de most végre hivatalosan is bejelentették, hogy vannak ilyen szándékok. Erre az egész európai bankszektorban robbantak a részvényárak, a kisebbik Commerzbank 6,8, a nagy Deutsche 4,2 százalékkal.

Hirdetés

Itthon a BUX index 1,8 százalékos emelkedésében is meghatározó szerepe volt az OTP négy százalékos árrobbanásának. A papír 12 830 forinton zárt, az új történelmi rekord azonban 12 880, az volt a nap közbeni maximumár. A Mol és a Richter fél százalék körüli emelkedést ért el, 15 százalékkal emelkedett a 4ig ára. Az AutoWallis viszont közel öt százalékkal esett.

Az euró/forint alig változott, hajszállal 314 forint alatt van az euró középárfolyama. Az olaj egy százalék közeli pluszban, a nemesfémek alig változnak. Talán azért, mert a dollár is stabil a főbb devizákhoz képest.

Az USA-ban a Fed két napos konferenciája kezdődik holnap, amire nagyon figyelnek majd a befektetők. A tech-papírok alapvetően jól teljesítenek, de a Facebook 3,6 százalékkal esik. A Boeing is újra két százalékos mínuszban van.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Hűl az osztrák munkaerő-piac, de a magyar dolgozók még megvannak

Hűl az osztrák munkaerő-piac, de a magyar dolgozók még megvannak

Látszólag jól teljesít az osztrák munkaerő-piac, a munkanélküliség májusban is csökkent, de a kifulladás jelei már mutatkoznak. A magyar és egyéb külföldi munkavállalók száma sem nő olyan mértékben, mint korábban. Azért nem vagyunk nagyon messze az eddigi rekordoktól sem.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön kiirtanád a magázást a magyar nyelvből?