Hirdetés

Védett férfiak helyett védett vének – valósággá válnak a horrorfilmek?

Eidenpenz József, 2020. március 15., 22:14

A sci-fi írókon és filmeseken, sorozatkészítőkön nem múlt, hogy az emberiség jól felkészüljön egy világméretű járványra. Sokan és sokféleképpen körüljárták már ezt a témát, persze legtöbbször a legborzasztóbb forgatókönyvekkel. A baj az, hogy még így is vannak elemek, amelyek megvalósulni látszanak.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Robert Merle “Védett férfiak” című regényében egy rejtélyes agyvelő-gyulladás csak a férfiakat pusztítja, akikből alig maradnak életben néhányan. A túlélőket a nők hét lakat alatt, elszigetelve, karanténban őrzik (mellesleg elnyomják őket és kísérleteznek velük). Frank Herbert “Védett nők” címmel írta meg ennek a párját, ahol egy emberi kéz által kidolgozott vírus csak a nőket pusztítja.

Ám úgy tűnik, a valóságban a “Védett idősek” vagy “Védett vének” című filmet forgatják. Egy friss hír szerint a brit kormány a 70 éven felüliek elkülönítését, házi karanténba helyezését tervezi. Logikus módon, hiszen ők a leginkább veszélyeztetettek. Megelevenednek a regények, csak éppen a nők vagy a férfiak helyett az idősek kerülnek speciális őrizetbe.

Hirdetés

Sok mindent el lehet mondani a koronavírusról, de azt semmiképpen sem, hogy váratlanul érte az emberiséget. Legkésőbb a 2001. szeptember 11-e utáni antrax (lépfene) merényletek után a világ országai felkészülhettek egy biológiai támadásra, világjárványra, bármi is váltja ki azt. (Bizonyos szempontból fel is készültek, mint az USA, ahol speciális szervezet koordinálja a védekezést: Hol marad végre a koronavírus-vakcina?)

Az utolsó remény

De számos film, filmsorozat is készült a témában. Még ha a képtelenségnek nevezhető zombi-vírusokat ki is hagyjuk, akkor is marad szép számmal. A jelenlegi helyzetre talán leginkább “Az utolsó remény” (The last ship) című sorozat hajaz, viszonylag reális. Itt az emberiség nagyobb része megbetegszik és meghal egy influenzaszerű betegségben.

Az utolsó remény egy hadihajó, amely a védőoltás előállításához fuvaroz alapanyagokat, tudósokat. Ám a csúnya ellenség – oroszok, kínaiak, kalózok – ezt mindenáron meg akarják akadályozni, vagy pedig megszereznék, hamisítanák az eszközöket. A történet fő érdekessége az egyik kritikus szerint az, ahogyan az USA polgárai reagálnak a drámára. Nem túl jól. (Port.hu, Imdb.com.)

A vírus és az idő kereke

Szintén egy járvány által sújtott, elnéptelenedett poszt-apokaliptikus világban játszódik a 12 majom (12 monkeys) című film, Bruce Willis főszereplésével, még 1995-ből. Itt a főhőst visszaküldik az időben, hogy létfontosságú információkat szerezzen a vírusról. A film igen jó értékelést kapott az Imdb-n, bár a scifi-rajongók legalább annyira az időutazás, időparadoxon témájának feldolgozásáért szeretik, mint a járvány-témáért. (Port, Imdb.)

A filmet továbbgondolva 2015-2018-ban egy sorozat is készült ugyanezzel a címmel és alapgondolattal. A kezdeti képsorok trópusi betegségre utalnak, például az ebola-járvány kapcsán ismerős tábori, sátras kórházat mutatnak. De a vírus lehet, hogy szándékosan került az emberiség soraiba, és egy titkos társaság ügyködik a háttérben… (Imdb.)

Honét jött az ebola?

A The Hot Zone című egész friss, tavalyi minisorozat ugyan scifi-nek van besorolva, ám valós történet, a National Geographic készítette. Az ebola-vírus 1989-es felfedezését dolgozza fel, és a küzdelmet a megfékezéséért. A történet, sajnos, teljességgel aktuális. (Imdb, Wikipedia.)

Mit tennél, ha te lennél az utolsó ember?

Az utolsó ember a Földön (The Last Man on Earth) paródiája a többi járványos-kihalásos-aligtúlélős filmnek és sorozatnak. Az utolsó emberről hamar kiderül, hogy nem az utolsó, és ettől kezdve hőseink leginkább egymással vannak elfoglalva. Meg azzal, hogy a legmenőbb kaliforniai üres luxusvillák márkás italkészletét fogyasszák. Ha pedig valahol nem tetszik, például büdös lett az úszómedence, simán továbbálljanak a következő ingatlanba.

A sorozat, bár nagyon vicces tud lenni, inkább a gondtalan felelőtlenségnek állít emlékművet. Mellőzi a hullahegyeket és a horrort, de sem a vírusról, sem az emberiség lehetséges túléléséről nem tudunk meg belőle szinte semmit. Ami azonban nagyon ijesztő és deprimáló, az az, hogy a jelek szerint csak olyanok élnek túl benne – ők is nagyon kevesen –, akik eleve genetikailag immunisak voltak a betegségre. (Port, Imdb.)

Zombik és tanulságok

A belső szervek nélkül vagy épp kilógó szervekkel mászkáló, élelem vagy víz, sőt néha levegő nélkül is hónapokig fennmaradó zombik komplett hülyeségnek számítanak. A zombis filmek és sorozatok világában mégis sok elgondolkodtató motívumot találunk. Ilyen a járvány kezdetekor a polgárok, a hatóságok óvatlansága, nemtörődömsége, naivsága. Később a pánik, a káosz, az anarchia.

A karanténnak berendezett, katonasággal körülvett stadionok, amelyek általában nem használnak semmit. Később a gyógyszerekért, élelmiszerekért, járművekért vagy fegyverekért, menedékhelyekért egymást ölő emberek képsorai.

Tényleg lehetnek sokkal durvább vírusok

Az apokalipszis után évekkel pedig már az a kérdés, hogy meddig, hogyan maradhatnak fenn emberek egy letűnt civilizáció romjain, erőforrásain. Mi lesz, amikor kifogy a konzerv, a lőszer, az üzemanyag, a ceruzaelem? Nem indul semmi, ami árammal vagy benzinnel működött? Emberek tudnak-e maradni, vagy csak marakodó állatok?

Ez még mindig olcsó, szenzációhajhász, hollywood-i fogásnak tűnik. De ha történetesen egy olyan kórokozó bukkanna fel, amely a fertőzöttek 20-40 százalékát megöli, és hasonlóan alattomosan terjed, mint a mostani koronavírus… A többit az olvasó fantáziájára bízzuk.

Bizony, voltak a történelemben olyan járványok, amelyek a lakosság negyedét-felét is kiirtották. (Ahogy itt a keretes írásunkban soroltuk: A halál legnagyobb kaszái.) Hogy ez ma, az orvostudomány és a higiénia mostani szintjén megismétlődhet-e, nem tudjuk.

Hasonló cikkünk: A halálos Wuhan-400 – tényleg megjósolták a koronavírust?

Néhány hasonló témájú film címe:

Mayhem (2017)

Pandemic (2016)

The Chosen One (sorozat)

Garakowa: Restore the World (2016)

Viral (2016)

The Paradise Virus (Fertőző éden, 2003)

Virus (2019)

Virus (1999)

Outbreak (1995)

Carriers (2009)

Quarantine (2000)

Quarantine (2008)


Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?