Hirdetés

Új módszerrel csap le a NAV a csalókra

2019. szeptember 14., 16:13

Az utóbbi években átalakult az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Több kisebb vizsgálattal, a rendelkezésére álló adatok (online pénztárgép, EKÁER) felhasználásával "szondázza", vajon az adózók betartják-e a jogszabályokat. Mélyre ható ellenőrzésbe mostanság már csak ott kezd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ahol "biztosra mehet". Ilyenkor általában sikerrel is jár.

Az adóhatóság statisztikái szerint 2018-ban az adóellenőrzések 92,5 százaléka a "hagyományos" revíziónál rövidebb és kevésbé alapos, úgynevezett jogkövetési vizsgálat volt. Az ilyen típusú vizsgálatok száma egy év alatt 36 százalékkal nőtt, míg a lezárt időszakot érintő, "hagyományos" adóellenőrzések aránya 2018-ban mindössze 7,5 százalékos volt. Az adóhatóság hatékonyságára azonban így sem lehet panasz. Négy elindított hagyományos adóellenőrzésből három eredményes volt, a jogkövetési vizsgálatoknál viszont csak 14 százalék ez az arány.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága munkatársa az ekáer-ellenőrzés (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) részeként egy kamiont állít meg az M5-ös autópálya lajosmizsei tengelysúlymérő állomásán. MTI Fotó: Ujvári Sándor
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága munkatársa az ekáer-ellenőrzés (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) részeként egy kamiont állít meg az M5-ös autópálya lajosmizsei tengelysúlymérő állomásán. MTI Fotó: Ujvári Sándor

„A statisztika az adóhatósági gyakorlat változását jelzi. A kiválasztás szoftvertámogatott eszközök bevetésével, automatikusan, a rendelkezésre álló adatok elemzésével zajlik, tehermentesítve ezzel a revizorokat. A NAV több kisebb ellenőrzéssel vizsgálja az adózók jogkövetési hajlandóságát. Amennyiben jogsértés gyanúja merül fel, akkor a NAV immár biztosra menve nagyszabású adóellenőrzést indít, amelyet az esetek többségében eredményesen zár le” - hívta fel a figyelmet dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezető ügyvédje. Hozzátette: a feltárt jogsértések 90 százaléka az általános forgalmi adóhoz kapcsolódik.

Hirdetés

Az ellenőrzési irányok meghatározására, a kockázatos adózók beazonosítására az adóhatóság a rendelkezésére álló, folyamatosan bővülő adatvagyont használja. Ennek legjelentősebb eleme a valós idejű számlaadat-szolgáltatási kötelezettség, mely az online pénztárgépes adatszolgáltatással kiegészülve lehetővé teszi, hogy az adóhatóság valamennyi jelentősebb összegű belföldi ügyletre rálásson. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) szintén fontos eszköz a NAV kezében, hiszen az áruforgalom ellenőrzésével számos esetben azonosíthat adóelkerülési próbálkozásokat.

A jövőben a szoftver-vezérelt és automatizált eszközök további bővülésére is lehet számítani, hiszen nemrégiben felmerült például, hogy a számlaadat-bejelentés értékhatára alacsonyabb legyen, vagy eltörlésre kerüljön” – tette hozzá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

A NAV 2018-ban összesen 177 107 ellenőrzést folytatott le, melynek eredményeképpen 257,7 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg. A kiszabott adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék összege pedig meghaladta a 198 milliárd forintot. Az adóhatóság a kiemelt célok érdekében alapvetően az önkéntes jogkövetés támogatására, a kiemelt adózók, valamint a jelentős költségvetési kockázattal rendelkező körök tevékenységének ellenőrzésére helyezte a hangsúlyt.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?