Hirdetés
Hirdetés

Nő a feszültség: erős szövetség születhet a megtámadott olajtankerek miatt

2019. május 19., 11:03

Az Arab Liga, valamint az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdításával kapcsolatos teendőket.

Szalmán bin Abdel-Azíz azzal összefüggésben hívja össze a térség tagállamainak (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia) vezetőit, hogy múlt vasárnap ismeretlen tettesek szabotázsakciót követtek el négy teherhajó ellen az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros bejáratánál, két nappal később pedig a jemeni lázadók drónokkal támadtak szaúdi olajipari létesítményeket. Rijád Teheránt vádolta a dróntámadás elrendelésével, amerikai kormányzati források pedig felvetették, hogy a tengeri szabotázs mögött is az iszlám köztársaság állhat. Irán tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz.

Egységes fellépést keresnek

Hirdetés

A szaúdi hivatalos hírügynökség tudósítása szerint a rendkívüli ülésen a résztvevők megvitatják, hogy a két agressziós cselekmény milyen következményekkel jár a térség helyzetére. A közlemény szerint az Öböl menti vezetők összehangolják azokat a teendőket, amelyek szavatolhatják a térség biztonságát és stabilitását.

Szaúd-Arábia nem akar háborút a térségben, és nem is keresi a konfliktust - mondta Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján. Mindent megtesz a háború elkerülése érdekében, de egyúttal megerősíti, hogy ha a másik fél a harcot választja, a királyság teljes erejével és eltökéltségével válaszol, és megvédi magát és érdekeit - tette hozzá.

Békét és biztonságot akarunk a térségben, de nem ülünk ölbe tett kézzel a folyamatos iráni támadásokat látva. A labda Irán térfelén pattog, és tőle függ, hogy eldöntse, mi legyen a sorsa - hangsúlyozta Dzsubeir.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter korábban elhessegette a háború gondolatát, és leszögezte: Teherán nem akar konfliktust, és egyetlen ország sem hiszi azt, hogy szembeszállhat Iránnal.

Régóta tart a vetélkedés

Eközben Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel tárgyalt a béke és biztonság érdekében tett erőfeszítésekről - írta a szaúdi tájékoztatási minisztérium a Twitteren.

A szunnita iszlám konzervatív ágát követő, többségében arabok lakta Szaúd-Arábia és a nagyrészt síita vallású, perzsa lakosságú Irán több közel-keleti konfliktusban szembenálló táborokat támogat. Rijád és Teherán régóta vetélkedik az elsőségért a térségben.

Szaúdi hajóban is esett kár

Ahogy arról korábban is írtunk, szabotőrök támadtak meg több teherhajót az Egyesült Arab Emírségek partjainál – mint kiderült, az érintett hajók közt két szaúdi olajtanker is volt.

A szaúdi külügy a támadás kapcsán arról beszél, hogy a nemzetközi nyersolaj-ellátás biztonságát akarták szabotálni a támadók. A támadásban senki sem sérült meg, és a vízbe sem folyt ki olaj, viszont a hajók szerkezetében komolyabb kárt okoztak a szabotőrök.

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Orbán titkos játszmája a Balkánon – miért támogatjuk a legnagyobb bajkeverőt?

Orbán titkos játszmája a Balkánon – miért támogatjuk a legnagyobb bajkeverőt?

A Balkánon újra éles geopolitikai játszmák zajlanak és ebben úgy vesz részt a magyar miniszterelnök, hogy arról nem tájékoztatja a hazai közvéleményt. Dodik az elmúlt pár évben konzekvensen építette ki kapcsolatait azokkal a politikai szereplőkkel, akik az EU aláaknázásán dolgoznak. Káncz Csaba jegyzete.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön kiirtanád a magázást a magyar nyelvből?