Hirdetés

Kerüljük a csoportosulást! Ez a kijárási korlátozás célja

Kormos Olga, 2020. március 27., 11:53

A kijárási korlátozás meghozatalára azért volt szükség, hogy tovább erősítsék az eddigi szigorító intézkedéseket, valamint azért, hogy a csoportosulások és találkozások mennyiségét csökkentse a kormány - hangzott el a tájékoztatón a lapunk kérdésére adott válasz.

(Fotó: 123rf.com)
Kerülni kell a csoportosulásokat. A kép illusztráció. Fotó: 123rf.com
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a járványügyi intézkedésekről szólva elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók egy része harmadik hete heroikus küzdelmet folytat a járvány miatt, a többiek pedig az átalakításra fókuszálnak. Magyarország egyelőre jól vészelte át a kezdeti megpróbáltatásokat, amit a kormány fontos és időbeli intézkedésekkel segített elő. Még mindig a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk, most kell felkészítenünk a tömeges állapotokra az egészségügyet. Felmérték a pontos kapacitásokat ágyszámra, eszköztárra, tartalékok felmérésre, orvosi-nővéri létszámra, mindenre. Nem csak kormányzati intézkedések keretében biztosítottunk mindent, de minden rendelkezésre álló pénzösszeg felhasználását is lehetővé tette a kormány, a kassza felülről nyitott. Jelen fázisban a megelőzés legfontosabb része, hogy kerüljük a csoportos találkozásokat főleg az idősebbek, vagy az immunhiányos emberek. A miniszter megköszönte, hogy nem csak az egészségügy, hanem a lakosok is fegyelmezetten fogadták az intézkedéseket. Úgy véli, a magyar egészségügy már most bizonyított, hiszen a magyar orvosok 200 éve azt vallják, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény.

Empatikusan, lojálisan

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeletének munkatársa utalt arra, hogy már megjelent az a kormányrendelet, ami a kijárási korlátozást taglalja, és március 28-tól április 11-ig tart. A rendészeti feladatokra felkészült az ország, s megnyugtató rendőri jelenlétet szeretnének biztosítani, hogy empatikus, lojális módon elérjük a közös célt, a járvány lassítását. A különleges jogrendi időszak megszűnését követően is végrehajtják a hatósági karanténok őrzését, a szankciók már ismeretesek. Eddig 5032 alkalommal rendeltek el hatósági házi karantént, s közel 39000 esetben ellenőrizték is azok betartását, s úgy tűnik, egyre jobban értik az emberek ennek értelmét. 163 esetben szabálysértési eljárás indult, 32 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, az üzletek nyitvatartási korlátozásának megszegéséért eddig 44 esetben szabálysértési feljelentést tettek, 25 fő helyszíni bírságot kapott.

Hirdetés

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy 300 főre emelkedett a fertőzöttek száma, de örömteli hír, hogy haláleset nem fordult elő az elmúlt egy napban. Hangsúlyozta, rendkívüli intézkedésekre volt szükség, hogy az Országgyűlés döntéséig fenntartsuk az eddigi intézkedéseket, amelyeket eddig meghoztunk. Fontos például, hogy megtiltottam a külföldiek Magyarországra történő beutazását pár kivételt leszámítva, a magyaroknak pedig külföldről hazatérve kötelezem, hogy egészségügyi vizsgálatnak vessék alá magukat, s 14 napra házi karanténba kell vonulniuk. Ebben a rendvédelmi erők segítenek a betartásban. A kijárási korlátozás intézménye a sérülékeny csoportok védelmében és a járvány megfékezése érdekében történt. Idősávot alakítottunk ki az idősek számára a bevásárlásra, de továbbra is az a kérés, hogy maradjanak otthon, vegyenek igénybe segítséget.

Hadban álló laborok

Lapunk kérdésére válaszolva elhangzott, hogy a kijárási korlátozásra azért volt szükség, mert az eddig meghozott intézkedéseket erősítik ezáltal, illetve a csoportosulások elkerülését akarják elkerülni. Másik kérdésünkre, hogy hol találhatók a tesztet végző laboratóriumok az országban, Müller Cecília azt mondta, a budapesti NEAK laboratóriuma mellett a Szent László Kórházban, a négy egyetemi laboratóriumban (Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen) és Győrben is hadban áll egy labor.

Arról is tájékoztatták a közvéleményt, hogy nincs kijelölve a világ olyan pontja, ahonnan ne próbálna a kormány védőfelszereléseket behozni. Eddig a keleti régióból sikerült beszereznie, de másfelé is próbálkoznak. Az orvosi oxigén megfelelő mennyiségét a stratégiailag fontos cégekhez kirendelt honvédelmi irányítótörzsek biztosítják. Aki nem a bejelentett lakhelyén él, önként megválaszthatja, hol lakik, hiszen a korlátozás nem öncélú. A kijárási korlátozás meghosszabbítását a helyzettől függően meg fogják tenni, ha a helyzet kikényszeríti. A polgárőrség is bevonható a védekezési feladatokba.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?