Hirdetés

Elmarad a Tavaszi Fesztivál

2020. március 28., 18:00

Nem tartják meg az április és 3. és 19. közötti időszakra tervezett 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) a koronavírus okozta nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzet miatt.

A Müpa
A Müpa

A világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál - közölték az MTI-vel szombaton a szervezők, hozzátéve: mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

"A nézők, az alkotók, a háttérben dolgozó kivételes szakemberek biztonságánál és egészségénél nincs fontosabb." - idézi a közleményt Káel Csabát, a BTF főszervezőjét, a Müpa vezérigazgatóját.

Hirdetés

Káel Csaba hangsúlyozta: az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg.

A szervezők kiemelték, hogy a BTF 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül az eseménysorozat négy évtizednyi története sem létezhetne.

A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?