Hirdetés

Most lesz vége a tisztességtelen cégeknek – lehet gázszerelőt találni?

Szarvas György, Valkai Nikoletta, 2020. március 25., 06:04

A katás vállalkozásoknak mindösszesen az egyötödét érintik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései, az Iposz azonban tovább bővítené a listát, kiterjesztené az egyéni vállalkozókra is. Mivel a válság az egész szolgáltató szektorra hat, megnéztük, mennyire nehéz víz- vagy gázszerelőt hívni.

(MTI Fotó: Kászoni László)
(MTI Fotó: Kászoni László)

Hétfőn hat ponttal bővült a koronavírus hatásainak enyhítése érdekében meghirdetett gazdaságvédelmi csomag. Eszerint több mint 81 ezer kis- és középvállalkozás kap június 30-ig adómentességet a kata alól, illetve haladékot adtak a március elseje előtti kata-tartozásokra is.

Tovább kellene bővíteni a listát

Hirdetés

Hozzávetőleg 380 ezer katás vállalkozás van ma Magyarországon, ebből összesen 81 480 céget érint a kormány tegnap bejelentett csomagja. A mentességet kapó foglalkozások közé számtalan szakma bekerült. Olyan szolgáltatásokat végzők, mint például a villany-, víz-, gáz- és fűtésszelők, tetőfedők, festők. Bekerültek a humán szolgáltatásokat végzők, a fodrászok, a kozmetikusok, a szépségiparban dogozók. (A teljes lista itt érhető el.)

Mivel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a lakossági szolgáltatást nyújtó kisvállalkozók, ezért az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) már a múlt héten szorgalmazta, hogy az iparosokra is terjesszék ki a gazdaságvédelmi intézkedéseket.

„Első lépésként pozitívnak tartjuk, hogy a katások is bekerültek a könnyítésbe, a felsorolásból kimaradtak viszont a nem katás egyéni vállalkozók. Sokkal szélesebb körben kell tovább gondolkodni” – mondta el megkeresésünkre Németh László, az Iposz elnöke.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke (Fotó: Juhász Melinda)
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke (Fotó: Juhász Melinda)

A teljes szektort érinti a járvány

Németh László a legnagyobb problémát most abban látja, hogy a teljes szolgáltató szektorra kiterjed a válság.

„A termelő tevékenységet végző iparos, az elmaradt rendezvények miatt a fényképész, vagy akár egy szerelvénybolt tulajdonosa is ugyanolyan nehézségekkel küzd, mint azok, akikre kiterjesztették az adómentességet. Munka nélkül maradtak a fogtechnikusok, az ortopédiai cipőket készítők is. Rengeteg egyéni vállalkozó, mikro- és kisvállalkozás van még, akik kimaradtak ebből a listából” – tette hozzá az Iposz elnöke.

Elmaradó lakásfelújítások

A kényszerből jött otthon maradás hatással lehet a háztartási kisipari munkák esetleges növekedésére is. Azaz többen hívhatnak egy meghibásodott mosógép, eldugult lefolyó miatt szerelőt. Az Iposz elnöke egyelőre még nem kapott visszajelzéseket, hogy megnőtt volna a javító szolgáltatások iránti igény, de arra már látnak jeleket, hogy több vállalkozás elhalasztott lakásfelújításra irányuló munkákat.

Hogyan miként tudják teljesíteni a megbízásokat egy esetleges kijárási tilalom ideje alatt, Németh László szerint ez majd a kijárási tilalom rendeletétől fog függni. Jelenleg azt látják, hogy munkáltatói igazolással tudnak majd közlekedni azok az emberek, akik a munkavégzéshez feltétlenül szükségesek lesznek.

A tisztességtelen cégeknek vége

A kialakult, nem mindennapi élethelyzetben persze biztosan lesz olyan piaci szereplő is, aki ezt megpróbálja kihasználni. Miként lehet figyelni arra, hogy az árak ne szálljanak el a rendkívüli piaci körülmények között? Németh László megerősítette: továbbra is arra kérik a vállalkozóikat, tartsák a tisztességes árakat.

„Az ipartestületektől olyan visszajelzés érkezett, hogy a vállalkozók nem elrugaszkodott árakkal próbálnak összefogni és segíteni a mostani helyzetben. Mindig lesz olyan tisztességtelen vállalkozó, aki kihasználja a lehetőséget. Bízunk abban, felértékelődik a kisipar és látják, mennyire nagy szükség van a szolgáltató szektorra és azokra a vállalkozásokra, akik tisztességes munkát végeznek. Akik ezt a helyzetet kihasználva drasztikus emeléseket hajtanak végre, reméljük kihullanak a piacról” – jegyezte meg az Iposz elnöke.

A mester a megrendelőtől, a megrendelő meg a mestertől fél

Miközben az Iposznál egyelőre csak jelzések vannak az elhalasztott munkákra, az általunk megkeresett  cégek drasztikus visszaesésekről számoltak be.

Az elmúlt másfél hétben a korábbi tizedére esett vissza a megrendelések száma – ez az általános tapasztalat a fővárosban dolgozó víz- és gázszerelő vállalkozások körében. Azokban a háztartásokban, ahol csőtörés, gázszivárgás, vagy egyéb probléma adódik, megpróbálják házilag elhárítani a bajt, inkább lezárják a főcsapokat, de nem hívnak szerelőt, mindenki attól retteg, hogy a másiktól elkapja a vírust, a mester a megrendelőtől, a megrendelő a mestertől.

A cégek alkalmazottai, félve a járványtól egyre, másra maradnak távol a munkától, egyszerűen nem mennek be dolgozni, de a vállalkozások is folyamatosan bocsájtják el a munkavállalókat.

Az érintett cégek többsége egyébként olyan, hogy már csak az elvégzendő munka (pl. duguláselhárítás) miatt is rendelkezik védőfelszereléssel, szájmaszkkal, gumikesztyűvel, védőruhával, és fertőtlenítőszerrel. Az alkalmazottak ezt most is megkapják, ám többségük ennek ellenére sem hajlandó a munkát felvenni.

Az egyik, lapunk által megkérdezett szervizcég a járvány magyarországi kitörése előtt még tíz alkalmazottal látta el a szolgáltatásokat, mára viszont már csak hárman maradtak, de a cégvezető szerint csupán napok kérdése, hogy mindenki otthon maradjon. Igazán megrendelés sincs, úgyhogy a hirtelen bekövetkezett munkaerőhiány nem akaszt meg semmit – jegyzi meg maliciózusan a vállalkozás irányítója.

Egyre jellemzőbb az is, hogy a bajba jutott lakók telefonon kérnek segítséget a szakszervizektől, arra kérik a munkatársakat, hogy a távolból irányítsák őket, mit és hogyan tegyenek az elromlott készüléken. Ezt az igényt ugyan a cégek dolgozói nem szokták visszautasítani, de ebből természetesen nem származik bevétel sem.

Honnan jött?

A szakszervizek megrendelői között nagyon sok a külföldi, bérlők, tulajdonosok vegyesen, de az airbnb-s vállalkozások is komoly piacot jelentenek a számukra. Most ez a piac is gyakorlatilag összeomlott, a szervizek munkatársai egy-egy megrendelés felvételekor először azt kérdezik, hogy milyen nemzetiségű az ügyfél, és ha olyan országból jött, ahol dühöng a járvány, akkor már el sem vállalják a munkát.

A cégeket arról is kérdeztük, hogy van-e kísérlet arra, hogy a megnövekedett igények miatt árat emeljenek, de többségük ezt most nem tartja járható útnak. Legfőképp azon vannak, hogy, aki megrendelte náluk a munkát, az ne mondja vissza, illetve engedje is be munkatársaikat a lakásba, mert most ez a legfőbb nehézség.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

Mi lesz veled, Magyar Állampapír Plusz?

A 2019-es év a Magyar Állampapír Pluszról, avagy szuperkötvényről szólt. Ez az év mindent felforgatott, így a kötvény eladásai is csökkentek, miközben minden állam óriási kiadásoknak néz elébe. Mi lesz vajon a kötvény sorsa, változhatnak-e a kondíciói? – kérdeztünk elemzőket.

Hirdetés

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX35875.71-1.28%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Mit tenne, ha arra gyanakodna, hogy enyhe lefolyású koronavírus-fertőzése van?