Hirdetés

Még több pénzt adna az EU az Erasmusra

2019. március 28., 16:59

Örülhetnek a diákok, akik külföldön szeretnének tanulni 1-2 félévet.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási programban, amelynek pedig jobban kell alkalmazkodnia a támogatottak igényeihez - közölte az uniós parlament.

Az elfogadott állásfoglalásban az EP részletes intézkedéseket javasolt a gazdasági, társadalmi és kulturális akadályok megszüntetésére, hogy minél több fiatal tudjon részt venni a különböző tanulási mobilitási programokban.

A hátrányos helyzetűek számára is elérhető

A képviselők hangsúlyozták, hogy a programokat a hátrányos helyzetű emberek igényeihez is igazítani kell, és segíteni kell részvételüket a programokban. Ennek érdekében az európai parlamenti képviselők azt javasolták, hogy az Európai Bizottság és az illetékes nemzeti irodák készítsenek átfogó integrációs keretrendszert és nemzeti stratégiát. A programnak komplex módon kell tartalmaznia az adminisztratív terhekhez való hozzájárulást, a nyelvoktatást és a távoktatás lehetőségeit - szögezték le.

Hirdetés

Az EP szerint több forrást kell biztosítani az iskolai képzésben való részvételt előkészítő oktatási programoknak, valamint segíteni kell a fiatal sportolók és edzőik lehetőségeit a mobilitási programokban való részvételre.

Az Európai Bizottság február közepén fogadta el az Erasmus+ oktatási ösztöndíj 2019-es felülvizsgált munkaprogramját, amelynek idei költségvetését további 251 millió euróval emelte meg. A 2019-re tervezett közel 3 milliárd eurós költségvetést kiegészítő összeg főként a tanulási mobilitást és számos kiemelt projekt megvalósulását segíti.

Az Erasmus+ program célja az oktatás-képzés területén a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre, elsősorban a tanulmányi célú külföldi tartózkodás támogatásával, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködés segítségével, valamint a nyelvtanítás előmozdításával.

A program egyetemi hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósul meg.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Gerendaiék örülhetnek: a rengeteg kiadás ellenére is jó üzlet a Lupa Beach

Gerendaiék örülhetnek: a rengeteg kiadás ellenére is jó üzlet a Lupa Beach

Alapvetően sikeres éve volt a Lupa Beach-et üzemeltető, Gerendai Károly által tulajdonolt Lupa Strand Kft-nek, tekintve, hogy jelentősen nőni tudott a strand nettó árbevétele. Az az éves beszámolón is meglátszik, hogy a beruházás még nem készült el, hiszen a cégnek jelentős kiadásai és kötelezettségei vannak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX41047.42+0.41%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?