Hirdetés

7,55 millió dollárt ad Soros egy magyar iskolának

Privátbankár, 2011. november 04., 13:02

Soros György 7,55 millió dollár adománnyal támogatja a CEU Business School újonnan alapított Vállalkozási és Innovációs Intézetét.

Soros a budapesti Vállalkozási és Innovációs Intézmény által rendezett eseményen azt mondta: "Ezt az adományt azzal a céllal adom, hogy támogassam és felgyorsítsam a CEU Business School iskolában már folyamatban lévő úttörő kezdeményezéseket. Napjainkban több vállalkozóra van szükség, akik egyben képzett szakemberek is. Az újszerű ötletek megvalósítására és új vállalkozások (akár új iparágak) létrehozására irányuló szándék és képesség legalább annyira fontos napjainkban, mint bármelyik másik kezdeményezés.”

Az új kezdeményezések között szerepel egy Kerekasztal-sorozat támogatása, ahol a fő cél a vállalkozás- és innováció menedzsmenttel kapcsolatos kérdések megvitatása, egy célirányos tananyag kidolgozása, kutatások végzése, kifejezetten felsővezetőknek szóló képzés biztosítása, valamint egy új Business Accelerator Lab létrehozása és működtetése, amely egyrészt a helyi vállalkozások indulását segíti, másrészt megfelelő képzést biztosít a vállalkozó szelleműeknek a sikeres és a kritikus méretet elérő új vállalkozások elindításával és kezelésével kapcsolatban.

Hirdetés


Az eseményen megtartott kerekasztal-beszélgetésen a bizottsági tagok egyetértettek abban, hogy Budapesten számos kreatív, vállalkozó szellemű és tehetséges fiatal él, de a magyar főváros nem válhat világklasszis vállalkozási központtá az újonnan létrehozott intézet által biztosított három tényező nélkül: több helyi és regionális szakmai képzés biztosítása, az új vállalkozások létrehozásával kapcsolatos ismeretek részletesebb és szélesebb körű terjesztése, illetve szabadabb hozzáférés a tőkéhez és a piacokhoz.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Veszélyes szintre került a forint

Veszélyes szintre került a forint

A tőzsdéken úgy tűnik kicsit nyugodtabb a helyzet, ám ezt az amerikai jegybank, a Fed vezetőjének mai beszéde könnyen felboríthatja. A hazai piacon a forint árfolyama miatt aggódhatunk, az ugyanis ismét idei évi mélypontjára került.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX39553.25+0.4%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?