Hirdetés
Hirdetés

Lassan véget érhet az őrültek háza a magyarországi lakáspiacon

2019. április 12., 13:31

Ismételten frissítette az Eurostat a lakásárak drágulásáról szóló statisztikáját, több mint másfél év után 2018 negyedik negyedévében csak minimálisan emelkedtek tovább a magyar árak. Igaz, a hazai ingatlanpiacon tapasztalt áremelkedés így is elképesztő, 2015-től és 2018 végéig mintegy 35,4 százalékos.

Lassult némileg a magyarországi ingatlanok áremelkedésének – évek óta töretlen – üteme a tavalyi utolsó negyedévben. „Bár az éves árnövekedés hazánkban 2018 végén még 8,9 százalék volt, amivel az európai országok listáján a hetedik helyen álltunk, a negyedéves drágulás egy százalék alatt maradt 2018 utolsó három hónapjában.” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Hirdetés


A növekvő inflációval a reál árváltozás üteme is egyre mérsékeltebbé válik. Ha az így korrigált értékeket nézzük, a hazai  lakásár-változás éves üteme már csak 5,5 százalék, igaz, ez három évre kimutathatóan 27,1 százalékos drágulás.

Az Európai Unióban a vizsgált időszakban összességében 4,2 százalékkal emelkedtek a lakásárak az előző év azonos időszakához képest. 2018 harmadik negyedévéhez képest 0,6 százalékos drágulást mértek, azaz nemcsak Magyarországon lassult az áremelkedés üteme, hanem az egész Európai Unióban is.


Az OTP Ingatlanpont közleményéből az derül ki, hogy ezzel Magyarország a három éves áremelkedés ütemét tekintve képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll. A listát Izland vezeti 45,2 százalékkal, majd Szlovénia következik 37,2 százalékkal. Az elmúlt három évben egyedül Olaszországban lettek – alig 2 százalékkal – olcsóbbak a lakóingatlanok.

Közeleg a fordulat?

Noha trendszerűen még nem mutatható ki, hogy európai szinten mérséklődne a drágulás üteme, sok jel utal arra, hogy egyre több helyen érik el a csúcsot a lakásárak; negyedéves reál árváltozásban már hat országban minimális visszaesést mutatnak a számok, míg Romániában tetemes, 17,8 százalékos volt 2018 utolsó negyedévében az árcsökkenés.

Nehéz előre jelezni, hogy a magyar lakásár-szint mikor érheti el a csúcsot. A korábbi hazai és nemzetközi ciklusok alapján már közelíthetünk ehhez, habár több - az utóbbi hónapokban bejelentett - kormányzati intézkedés eredményeképp a kereslet élénkülésére lehet számítani. Ugyanakkor a hamarosan jegyezhető, kedvező kamatozású állampapírok a befektetési célú vásárlók tömegét csábíthatják el a lakáspiacról. „Mindezeket mérlegelve, még az idén is elérhetjük a kétszámjegyű, nagyjából 10 százalék körüli drágulást országos szinten. A következő évek trendje azonban az egyre lassuló áremelkedés lehet” – teszi hozzá Valkó Dávid.  .

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlatot jelenleg a K&H Bank üzleti feltételű lakáshitele nyújtja 53 430 forintos induló törlesztőrészlettel és 2,79 százalékos induló THM-mel. Ezt a CIB Bank lakáskölcsöne követi 2,81 százalékos THM-mel és 54 305 forintos törlesztőrészlettel, utána pedig az Erste Bank lakáscélú hitele 54 712 forintos törlesztőrészlettel és 2,89 százalékos THM-mel. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank lakáshitel ajánlata: 57 024 forintos induló törlesztőrészlet és 3,36 százalékos kezdő THM-mel kínálja a bank a kölcsönt. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ahol a portfoliómenedzserek szabad kezet kapnak

Ahol a portfoliómenedzserek szabad kezet kapnak

A befektetési alapkezelői szakma is üdvözölné, ha a hazai lakosság körében egyre jobban elterjedne a hosszabb távú befektetési szemlélet, így ugyanis lehetővé válna olyan termékek értékesítése, amelyek a kockázatok jelentősebb emelkedése nélkül termelhetnének tisztes hozamot – véli Köves Benedek, a Privátbankár.hu Klasszis díjazásán a szakma által az „Év Alapkezelőjének” választott OTP Alapkezelő vezérigazgatója.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön szerint mi a legnagyobb gond Magyarországon?