Hirdetés
Hirdetés

Uniós pénzeső és izraeli kockázati tőkealapok a Venture Capital Summit-on

2019. május 20., 18:24

Már közel 10 hónapja áztatja az újabb pénzeső a hazai startupokat, hiszen tavaly augusztusban állt fel az új JEREMIE-források kihelyezését végző nyolc új kockázati tőkealap és számos magán kockázatitőke-alap indult el az elmúlt fél évben. A konferencia résztvevői első kézből ismerhetik meg a hazai tapasztalatokat, és izraeli befektetőkkel is találkozhatnak 2019. május 28-án Budapesten.

A nemzetközi tőkepiacokon már jó ideje a recesszió előszeléről folyik a diskurzus, a gyenge első negyedév után pedig további lassulást prognosztizáltak a szakértők. Mindez persze betudható annak is, hogy a 2018-as év várakozáson felüli eredményeket hozott, ezért várható volt a tőkekihelyezés mértékének visszaesése.

Ehhez képest Magyarországon újabb aranyeső érte az innovatív vállalkozásokat, és a közelgő gazdasági világválság képe még délibábként sem jelenik meg a befektetők horizontján. Nem csoda, hiszen a hazai kockázati tőkepiac minden szereplője izgatottan figyeli az új JEREMIE-források útnak indítását, amelynek köszönhetően összesen 75 milliárd, projektenként minimum 200 millió, maximum pedig 1,5 milliárd forintnyi tőkét helyez ki a tavaly felállt nyolc új kockázati tőkealap a következő 5 évben a Közép-Magyarországon kívüli, kevésbé fejlett hazai régiókban.

A kockázati tőke konferencián külön fókuszt kap a civil ügyek finanszírozása, amely elsőre talán nem tűnik vonzó lehetőségnek egy befektető számára, pedig ezen a területen is rengeteg a lehetőség. Szalay Orsolya, az Erste Social Banking vezetője azt mutatja be, hogy a megfelelő szereplők együttműködése egy-egy társadalmi kihívás kapcsán eredményezhet olyan megoldást, amely a közjó, azaz a pozitív társadalmi hatás mellett bevételt is termel. Az előadás témakörönként mutatja be, hogyan tud a társadalmi cél bevételtermelő tétellé válni, illetve, hogy hogyan kell felkészülni egy ilyen jellegű projekt elindítására és milyen módon lehet elérni a kívánt társadalmi hatást.

A lendületben lévő, tőkeigényes beruházás előtt álló kis- és középvállalatok, a zöldmezős projektek tőkefinanszírozása kapcsán és az alapok létrehozásának tekintetében is komoly szerepet vállalt az MFB Invest. Az anyabank elsősorban a gépiparban, az energetikában, az egészségügyben, a feldolgozóiparban, valamint a szolgáltatási és technológiai szektorokban aktív, és elsősorban 500 millió forint feletti tőkeigényű tranzakciókban vesz részt. A két tőkealap megvalósításával kapcsolatos tapasztalatokról, illetve a jelenlegi tervekről, célkitűzésekről osztja meg gondolatait a résztvevőkkel Garamvölgyi Balázs (MFB Invest).

Az Exit a befektető legnagyobb sikere, azt mutatja, hogy az alkotás már megáll a saját lábán, értéket jelent, és bevételt termel. A hazai piac talán legsikeresebb szerelője a 8 éve indult Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely fennállása óta több mint 100 cégbe fektetett be és ezek közel egyharmadából exitált. Török Józseftől (Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.) megtudhatjuk, hogy mi az SZTA sikeres befektetési politikájának a titka, s hogy a sokféle exit – alapítói/menedzsmenti kivásárlás, stratégiai befektetés vagy éppen versenytársi felvásárlás – kapcsán mik a legfőbb tudnivalók, hasonlóságok, s hogy milyen módon tudják majd ezeket a tapasztalatokat hasznosítani a közeljövő projektjeiben.

A három éve elfogadott S3 stratégia adja a keretet az új Jeremie forrásokhoz. Az intelligens szakosodási tőkeprogram keretében témakörönként egy-egy alap végzi el a tőkekihelyezéseket. A konferencia ebéd előtti kerekasztal-beszélgetésén a nyolcból három alap képviselői osztják meg egymással és a résztvevőkkel az eddigi tapasztalataikat; : Rudas Gábor, aki a  Smart City jellegű innovációk megvalósítását támogató CV Alapkezelő elnöke és Dr. Szabó Pál (Bird & Bird partnere) beszélgetnek két másik győztes alap vezetőjével.

Az érettebb szakaszban lévő startupok menedzselése más tapasztalatokat, eltérő stratégiát és nagyobb tőkét igényel, mint egy kezdő vállalkozás elindítása. A "Later Stage" kerekasztal-beszélgetésen többek között Galácz Ábel (Lead Ventures) és Szűcs Gergely (Valor Capital) vitatják meg, hogy ki, mikor invesztáljon ilyen szakaszban lévő vállalkozásokba, honnan lehet felismerni, ha a startup készen van, és hogy mi a teendő, ha elérte a nemzetközi játszóteret.

A délelőtti szekcióban a Corporate Venture Capital kerekasztal-beszélgetésen pedig a nagyvállalatok befektetői szerepéről, lehetőségeiről vitatkoznak dr. Fehérváry Ákos (Baker & McKenzie) moderálásával a terület két nagybefektetője, Lakatos Péter (Videoton) és Wolf László (OTP Bank). Az eseményen külön fórumot kapnak a startupok: Kaszab István (Aluinvent), Kolbert István (Gamelab & Coca-Cola Esport Center) és Lám István (Tresorit) beszélget a befektetők és a startupok közötti kapcsolatukról és lehetőségeikről.

A rendezvényen két külföldi előadó vesz részt, akik Izraelből hoznak tapasztalatokat és üzleti lehetőségeket. Elsőként Jay Kalish, az OurCrowd vezetője mutatja be a kockázati tőkeportfóliók menedzselésére szolgáló "közösségi tőkefinanszírozási platform" megoldásukat, amely lehetővé teszi, hogy kisbefektetőknek ráhatásuk legyen arra, hogy a befektetési alap pontosan hova helyezze pénzüket. A délelőtt folyamán tartja meg előadását dr. Ronen Dagon (Compass Ventures Group), az izraeli fejlesztési minisztérium egykori tanácsadója, aki a Világbank tanácsadójaként vezetett különböző projekteket világszerte, vállalkozása, a Compass Ventures pedig 20 éve működik sikeres befektetőként szinte minden fontos területen.

Az aranyeső természetesen véget érhet, de a befektetések eredményei megmaradnak, és ami még fontosabb: a startup kultúra meghonosodása, azaz a befektetések professzionális kezelése és az innovációk sikeres piaci bevezetése áthatja az egész gazdaságot és új lendületet adhat a kapcsolódó szektoroknak. A Venture Capital Summit résztvevői azok a pénzügyi szakemberek - befektetési alapkezelők, pénzintézetek, biztosítók, ügyvédi irodák, tanácsadó cégek, állami pénzügyi vállalatok és befektetés előtt vagy alatt álló startupok vezetői, képviselői, akik érteni akarják a trendeket és nem kullogni akarnak az események után, hanem első kézből akarják megszerezni a sikerhez szükséges információkat és a nélkülözhetetlen szakmai kapcsolatokat.

Időpont: 2019. május 28.

Helyszín: BMC - Budapest Music Center, Budapest, 1093, IX. kerület Mátyás u. 8.

Az esemény honlapja: http://www.vc.ap.hu

Címlapon

Hűl az osztrák munkaerő-piac, de a magyar dolgozók még megvannak

Hűl az osztrák munkaerő-piac, de a magyar dolgozók még megvannak

Látszólag jól teljesít az osztrák munkaerő-piac, a munkanélküliség májusban is csökkent, de a kifulladás jelei már mutatkoznak. A magyar és egyéb külföldi munkavállalók száma sem nő olyan mértékben, mint korábban. Azért nem vagyunk nagyon messze az eddigi rekordoktól sem.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Ön kiirtanád a magázást a magyar nyelvből?